Amikor a barátságból szerelem lesz

Olvastam már vagy százszor ezt a gondolatot, de eddig csak a logikát boncolgattam benne… és arra gondoltam, hogy jé, tényleg, hány ismerősöm szeretett már bele olyasvalakibe, akivel tényleg csak jó ismeretségnek, barátságnak indult a dolog. Aztán ez megtörtént velem is.

A férfi… nos, ő ezer éve a legjobb cimborám, bizalmasom, szakítások utáni pálinka- és papírzsebkendő adagolóm. Az a pasi, aki ott ült az ágyam szélén, miközben vörös orral, lázasan, elhaló hangon kértem egy teát (és naná, hogy ő főzött is nekem), és az a laza srác, akit az utolsó pillanatban is be tudtam rántani egy plusz színházjegy, váratlan buli, elfelejtett esküvő esetén. Mindig számíthattam rá, és ő is rám. Együtt festettük ki a nappaliját, én adtam kölcsön a hiányzó hatvanezer forintot, hogy meg tudja venni álmai autóját, és első sorban csápoltam vele az öccse zenekarának várva várt bemutatkozó koncertjén.

Hogy mi változott? Semmi, és minden. Az egészet körülbelül a következő képpel tudnám leírni: képzeld el Ámort, amint Mac Gyverként feszesre húz egy olyan zsineget, ami egy tonna szerelemport aktivál. Aztán elégedetten megdörzsöli a kezét, felrepül az első fára és várja, hogy legjobb barátommal nevetgélve arra sétáljunk, egy óvatlan lépéssel aktiváljuk a zsinórt és bumm… máris nyakig úszunk a rózsaszín felhőkben.

A mi esetünkben ez egy hosszúra nyúlt este után történt, amikor hazakísért, és megkért, hadd ugorjon be még a pendrive-jáért, amit elfelejtettem visszavinni neki. A lépcsőházban nem volt áram, én pedig annyira magyaráztam neki a sötétben, hogy elvétettem az egyik lépcsőfokot – és bizony legurultam volna, ha nem kap el… pontosabban nem zár a karjába. A félhomályban egymásra mosolyogtunk, ő még mindig tartott, de én sem engedtem el.

Egyikünk sem szólt, csak egymás parfümillatába veszve tartottuk, vagy inkább már öleltük egymást. Én csókoltam meg, kicsit félve, mit fog szólni, hogy átléptem a határt. Hogy többet akarok, amikor ő csak barátkozni szeretne velem. Hogy szerinte ez nem jó, nem helyes… de meglepetésemre semmi ilyesmit nem mondott, csak kézen fogott, és hazavezetett. És remélem, nem enged el soha többé!

Forrás: ridikul.hu