Aktuális energiák – Az Istennő kegyelmének áradása
A kegyelem mindig a legnehezebb próbatételek között érkezik, ajtót nyitva a létezés egy magasabb megtapasztalható választható valóságára. Vagy éppen az Egy Igazságára.
A Bennünk élő Fényhez a sötétségen keresztül vezet az út.
A következő időszakban a dualitást életben tartó félelem egyre erőteljesebben nyilvánul majd meg az anyag szintjén. Így érdemes most tudatosan fordítani el látásunkat mindarról, ami megpróbál minket a félelem, sötétség illúziójába zárni. Tekintsünk az előttünk álló hetekre úgy, mint nagyszerű lehetőségre, a Lélek Beavató időszakára.
Az Istennő kapuja bennünk nyílik, hogy megmutassa létezésünk választható valóságának magasabb dimenzióját, ahol a Fény, a Szeretet teremti meg az Egység, Testvériség világát, ahol szívünk együtt dobbanhat Földanya ritmusával, összekapcsolódva a Föld valamennyi létezőjével. Hogy újra egymásra hangolódva, együtt rezegve teremtsünk egy Fényes, Bőséges világot a Legmagasabb Jót szolgálva.
Bármi is történik kívül, most minden Fényküldött szent küldetése, hogy tekintsen túl az illúziók tengerén. És fókuszát helyezze most befelé. Kapcsolódva a benne élő Fénnyel, a Forrás erejével. Az érzékeny lelkűek most nagy szolgálatot tehetnek azzal, ha befelé figyelve, a feltétel nélküli szeretet és elfogadás állapotára hangolják magukat, ezzel a rezgéssel szüntetve meg a félelem illúzióját.
Kemény próbatételek jöhetnek, hisz az illúziók dimenziójában mindannyiunk gyenge pontja jegyezve van. Az enyém is. A tiéd is. Bármi jön is, mi arra késztetne, hogy ítélkezz, vagy szívedben eltávolodj a Fény magas rezgéseitől, tudatosan kapcsolódj vissza békédhez, és emlékeztesd magad a Szeretet és Fény Igazságára.
A következő időszakban kerüld a világi híreket, ne kapcsolódj semmilyen csatornán keresztül a félelemmel és más alacsonyrezgésű minőségekkel.
Helyette éld örömmel az életet, kapcsolódj a természettel, végezz kreatív munkákat: rajzolj, fess, főzz, alkoss…nézz vidám, örömmel teli filmeket, olvass pozitív könyveket. Hallgass nyugtató vagy vidám zenéket, zenélj, énekelj, táncolj! Keresd a hozzád hasonlók társaságát. A körülötted élőkkel a béke és szeretet szent terében kapcsolódj. Ne akarj senkit megváltani, senkire ne erőltesd rá nézeteidet, légy elfogadó, és engedd meg most mindenkinek, hogy azt a szerepet játssza, melyet rá a nagy Tervben megírtak. Légy megfigyelő, de ne ítélkezz.
Ahogyan az Angyalok és Elfek tanították nekem: létezik egy elérhető magasabb valóság, melyhez szívünk kapuján át vezet az út.
Az Istennő szeretete, könyörülete vezessen és védelmezzen Téged. És segítsen, hogy emlékezz a Benned Élő Fényre. Engedd, hogy ez a Fény vezessen el egy olyan útra, ahol léteddel az Univerzum valamennyi teremtményének javát szolgálod.
Most még nem késő emlékezni…
Forrás: Sándor Judit - Angyalmentor - Jóportál