Ilyenkor érdemes figyelni

Ha úgy érezzük, társunkat nem tudtuk igazán megismerni az együttlétünkkor, hát csak figyeljünk a szakításnál! Kész ön- és társismereti gyorstalpaló, ha nem lenne olyan fájdalmas, még talán élveznénk is. Mert a szakításkor ténylegesen szembe kell néznünk saját érzéseinkkel, azokkal is, amikről nem szeretnénk tudomást venni, és a másik takargatott oldalával úgyszintén. Ilyenkor lehullik a romantikus máz, és mindenki önmaga lehet. Persze meg kell találni az egyensúlyt a mindent elborító érzelmek okozta vagdalkozás és a csak a szépre emlékezés között.

Juli alaposan meg is döbbent: „Miután megbeszéltük a párommal, hogy egy év után mindenki jobban jár, ha elválnak útjaink, és tényleg már mindent megbeszéltünk, akkor fordult vissza, és árulta el, hogy úgy egyébként a kapcsolatunk elején egy másik lánnyal is randizott, egyszer le is feküdtek, de aztán lezárta a dolgot. Én erről semmit sem tudtam. Nem értettem, miért kell ezt akkor a fejemhez vágni? Laci azt mondta, azért, hogy minden ki legyen mondva, és hogy őszinte legyen velem. Hát nem tudom, valahogy meglettem volna a szuperőszinteség nélkül is, ha már ennyi ideig magában tudta tartani az infót. Az egész kapcsolatunkat hamisnak éreztem innentől. Vajon miben hazudott még? Már sosem tudom meg.”

Hogyan lehet szépen elválni?

Szkeptikusok talán azt mondanák, hogy sehogy. Valaki biztos, hogy sértve érzi magát, érzelmileg megsérül, vergődik, depressziós, haragszik, üvölt, sír, és a helyzet még súlyosabb, ha mindkét fél hasonló állapotban van. Persze kell idő és hely a veszekedős résznek is, hiszen ilyenkor nem bírjuk magunkban tartani sérelmeinket, ahogy a vádaskodást sem. Vita és nézeteltérés nélkül talán akkor lehet szakítani, ha az érzelmek szép lassan még a kapcsolat alatt teljesen kihűltek, és már régóta mindkét fél számára nyilvánvaló, hogy nincs közös jövő. Ha nincs harag, akkor a logisztikai rész lezavarása után belefér egy baráti ölelés, őszinte jókívánságok, sőt, akár a barátság is – ez azonban ritka forgatókönyv.

Okos szakítás

Ám tehetünk azért, hogy minimalizáljuk a szakítás drámáját. Persze a másikat nem tudjuk befolyásolni, de a saját viselkedésünket nagyon is. Próbáljuk kerülni a nagyjeleneteket, ne kezdjünk szakítós beszélgetésbe moziban, étteremben, a másik barátai, munkatársai előtt. Ez a dolog csak kettőnkre tartozik, akkor is, ha nagyon meg vagyunk sértve. A bosszúállás is csak néhány percnyi örömet tartogat, s utána jön a lelkiismeret-furdalás, és a még nagyobb dráma. Ne álljunk bosszú hímmel lesben, ahogy Ady mondaná, ne nyúljunk szappanoperás fordulatokhoz, próbáljunk elegánsak, egyértelműek és megértők lenni egyszerre. Ha nem tudunk rendet tenni az érzelmeink között, írjuk le listázva, miért szakítunk, miben hibáztunk, mik a terveink, és csak akkor kezdjünk bele a nagy beszélgetésbe, ha már letisztultak az érzelmeink. Teljesen felesleges a másikat sárba tiporni azért, mert nekünk nem volt megfelelő pár – fordított esetben ez nekünk sem esne jól. Ugyanígy nem is kell hagynunk, hogy expartnerünk ezt tegye velünk. Mindenkinek úgyis megvan a maga verziója arról, hogy ki a hibás (a másik), ki a rosszabb (a másik), kinek nem lesz soha normális kapcsolata (a másiknak), és ki kaparintja meg a közösen vett mikrót. Nem muszáj végighallgatnunk, hogy a másik gyaláz, vádol minket, és minden felelősséget ránk ken. Ilyenkor hátráljunk ki a helyzetből, és szabjunk olyan feltételeket, amikor tényleg higgadtan, felnőtt módjára tudjuk lezárni életünk egy szakaszát. Ha ez a másiknak nem megy, akkor bizony egyedül maradunk a gyászmunkával, de még ez is jobb, mint hetekig vitázni feleslegesen

Forrás: ridikul.hu