Az emberek a sebezhetőséget a fájdalomhoz társítják, vagyis például ha valakivel szeretnének romantikus kapcsolatot kialakítani, de az nem jön össze, akkor a csalódottság és más negatív érzések miatt mással sem jön össze valahogy az a bizonyos romantikus kapcsolat – állítja Karin Anderson Abrell pszichológus és kapcsolatszakértő.
Szerinte minden alkalommal sebezhetőkké váltunk, amikor egy kapcsolat végül véget ért, ami miatt sérüléseket szereztünk a lelkünkben. Teljesen érthető, hogy az emberek ilyenkor félelmet éreznek és falakat építenek maguk köré, esetleg elvesztik a reményt. És elkezdik társítani a sebezhetőséget a szívfájdalommal, amit szeretnének a későbbiekben elkerülni.
Amikor például kérdéseket szegezünk a másiknak, mondjuk egy randin, és nem hagyjuk, hogy a másik bármit is kérdezzen, folyton csak kérdezünk és kérdezünk – ez is lehet annak a jele, hogy abban a helyzetben, akkor és ott mi éppen egy olyan szituációban vagyunk, amiben sebezhetőnek érezzük magunkat, és a kérdésekkel védekezünk. Vagy ha mégis kérdeznek rólunk, nem árulunk el mindent, szinte semmit, titokzatossá válunk, mert nem merünk szinte semmilyen infromációt kiadni magunkról.
Rögtön ítélés és a játszmák
De a sebezhetőség jele az is, ha nem hagyunk a másiknak elég időt arra, hogy megismerjük, hanem rögtön ítélünk és ítélkezünk, nincs második randi, nincs több üzenet, nincs több esély.
Viszont annál többet játszmázunk: mikor írjunk, mikor hívjuk, felvesszük-e a telefont, mit mondunk, miért és hogyan – a kommunikáció kiszámítása és ilyenformán őszintétlensége is arra utalhat, hogy védekezünk, nem szeretnénk sérülni, mint ahogy korábban már megtörtént, ezért inkább hárítunk.
De ugyanilyen jel lehet, ha határidőt szabunk mindennek, vagy ha az előzőekkel ellentétben mindenkivel flörtölünk, arra törekszünk, hogy minél több embernek csavarjuk el a fejét.
Felületes kapcsolatfelvételek ezek, amelyek inkább csak a saját szórakoztatásunkat szolgálják és önigazolást adnak, miközben mi magunk nem tudunk őszintén önmagunk lenni, mert folyton védekezünk. Végül jön a szakítás, a minden ok nélküli, amikor egyszer csak búcsút intünk valakinek anélkül, hogy okunk lenne rá. Csak mert úgy gondoljuk, hogy eljött az ideje.
Forrás: ridikul.hu
Facebook
Pinterest