Természetesen igenis léteznek hosszú párkapcsolatok, házasságok, amelyekben sírig tart a boldogság – ami nem magától teremtődik, mint a mesében, hanem amiért a felek nap mint nap dolgoznak. Igen, ilyen is létezik, keserűségből kár lenne letagadni. Ugyanakkor nem minden nőnek adatik meg ez a csoda. A legtöbben túl vannak már minimum egy váláson vagy nagyobb szakításon, sőt, sok-sok többéves párkapcsolat is lehet a múltunkban, ahogy a férfiaknak is. Számtalan probléma vethet véget kapcsolatoknak, nemcsak a hűtlenség, de anyagi gondok, gyerekkel kapcsolatos tervek, személyiségfejlődési problémák, az unalom, a megszokás, a hazugság, és még sorolhatnánk. Sokkal könnyebben véget érnek a kapcsolatok, mint ahogyan létrejönnek.
Férjet mindenáron?
Mindezt a hercegnős meséken nevelkedve nehéz lehet elfogadni. Ha nem jön a herceg, akivel a sírig tart a boldogság, akkor visszás lehet egyik kapcsolatból a másikba sodródni, és köztük a szinglilétbe visszarázódni. Akár úgy is érezhetjük, kiégtünk, hogy elég volt az ismerkedésből, a randizgatásokból, az átverésekből, és szeretnénk már végre legalább egy-két évtizedet nyugalomban leélni egyvalakivel. Az igény jogos, inkább az a kérdés, mit vagyunk hajlandók ezért feláldozni.
Ki enged többet?
Ha mindenáron szükségünk van párkapcsolatra, ha férfi nélkül nem érezzük teljesnek magunkat, vagy csak egyszerűen a feleség címkére vágyunk, de nagyon, akkor sokszor a siker érdekében lejjebb engedünk az igényeinkből, és kompromisszumokat kötünk. Ezzel addig nincs gond, amíg nem válnak számunkra egyre méltánytalanabbá. Mert miközben azon agyalunk, mi mit tegyünk meg azért, hogy a kapcsolat működjön, elfelejtjük, hogy ez két ember küzdelme a boldogságért, nem egyvalakié. Nem leszünk boldogabbak attól, ha az együtt maradás érdekében lenyelünk minden békát, ha annyira elnézőek vagyunk, hogy a másiknak lassan mindent lehet, csak este hozzánk jöjjön haza. Nem szolgálja a lelki épülésünket, ha elnyomjuk a természetes igényeinket, és megelégszünk azzal, hogy többé nem érezzük magunkat nőnek, hogy hozzánk nem hűségesek, hogy nem tisztelnek, nem értékelnek, hogy nem teljesedhetünk ki abban, amiben szeretnénk. Persze az élet sosem tündérmese, de ha mi nem teszünk azért, hogy minél boldogabb legyen, akkor ki fog?
Megéri? Nem éri meg?
A legtöbben már kiábrándultunk a sírig tartó szerelemből, de ez nem jelenti azt, hogy meg kell keserednünk, és „már úgyis mindegy” alapon bármibe belevágnunk bárkivel. Élvezhetjük a kapcsolatok közti egyedülléteket, találhatunk új hobbit, kiépíthetünk egy önálló életet, ez nemcsak a segítségünkre lesz a következő párkapcsolatunkban, de minket is teljesebbé tesz. Ha megtanulunk férfifüggés nélkül élni, akkor olyan erőre teszünk szert, ami nemcsak a mindennapokban segít, de olyan kapcsolatokat vonzhat körénk, amelyeknek egyenlőség és tisztelet az alapkövei. Ha nem becsüljük magunkat, vagy rettegünk az egyedülléttől – amúgy miért is? –, akkor úgy bánhatnak velünk a félelmünk miatt, ahogy akarnak. Ez lenne a boldogság receptje? Szerelem helyett rettegés? Inkább próbáljuk meg összegyűjteni az erőnket, őszintén bevallani magunknak, mitől félünk, mihez lenne kedvünk, és megkeresni, megragadni a saját boldogságunkat. Nem kell hozzá herceg, sem fehér ló, csupán önbizalom.
Forrás: ridikul.hu
Facebook
Pinterest