A negyedik x után már nem számít, mit mondanak mások

Időről-időre mindannyian számot vetünk önmagunkkal. Kik vagyunk, kivé váltunk, hová jutottunk és hova akarunk még eljutni. Megszámláljuk a szarkalábakat, az ősz hajszálakat, csendesen végigvesszük az elmúlt éveket és összegzünk. Milyen volt az élet a 20-as éveink végén? Milyen, mikor elértük a harmadik, majd a negyedik x-et?

Változtunk? Ez nem is kérdés. Hisz rengeteg minden történik az emberrel az évek alatt, ami formálja a jellemét. Nem csak néhány kiló, pár ősz hajszál és ráncocska jelenik meg. Megjelenik valami mélyről fakadó bölcsesség, ősi tudás. Valami, ami minden 40-es nő sajátja, de amiről huszonévesként még fogalmunk sincs.

No és mit tanultam én? Milyen vagyok én most, pár lépéssel a 40 után? Vajon megvan-e bennem is az a bölcsesség?

Számot vetettem magammal:

A legfontosabb felfedezésem az volt, hogy szeretem magam. Szinte mindig. Mert végre elfogadtam: ez vagyok én. Én ilyen vagyok, és már nem is akarok más lenni. Nyersen szókimondó, könnyen sértődő, de még könnyebben megbocsátó, nem tökéletes, de szeretni tudó, morgós, nevetős nő. Már nem csaj, de még nem, nagyon nem vénasszony. Az öltözködésben is megtaláltam a saját stílusomat, nem alkalmazkodom a trendekhez, sem másokhoz. Önazonos vagyok kívül-belül.

Rájöttem arra is, hogy el tudok fogadni másokat. Mivel szembenéztem a saját hibáimmal és tudom, hogy vannak, szembe tudok nézni mások hibáival is, s el tudom fogadni azt, hogy minden ember más, és senki sem tökéletes. Nem ítélkezem, nem török pálcát olyan hamar, mint régen.

Tudatosabb vagyok, s nem minden áron alkalmazkodom. Sokáig igyekeztem úgy élni, hogy a veszekedéseket elkerüljem. Még akkor is nyeltem és hallgattam, mikor az már káros volt számomra. Bármit megtettem a békéért, és a végsőkig kompromisszumra törekedtem. Ma már nem teszem.

Kitártam magamnak a világ ajtaját, s bátrabban ki is lépek rajta. Nem görcsölök annyit azon, ki mit szól, hogy néz ki, vagy szabad-e. Ha rollerezni akarok, végigsuhanok az utcán, akkor is, ha száz szempár fordul utánam. Lovagolni akarok, beiratkozom, hisz nem vagyok én még öreg. Világot látni, új dolgokat felfedezni, ha kedvem és lehetőségem van, megteszem.

Előre látóbb lettem. Tervezek, jövőre vonatkozó elképzeléseim vannak. Nem csak úgy élek bele a nagyvilágba. Próbálok tudatosan gondolkodni, s azt is figyelembe venni, a döntésemnek a jelenben, milyen hatása lesz a jövőre.

Megtanultam megbocsátani, s mondhatom felszabadító érzés. Mindenkinek meg kéne tanulnia. Le tudom dobni magamról a hátamon hurcolt sérelmek mázsás súlyát. Könnyebb az életem. Nem gyűjtögetem, nem táplálgatom, nem pátyolgatom lelkemben a haragot. Elengedem. Szabadabban élek. S azokat az embereket is elengedem az életemből, akik erre nem képesek. Rájuk sem vesztegetek energiát. Felesleges.

Elhagyva a 40-et már tisztában vagyok önmagammal. Felszabadító, csodálatos érzés. Fütyülök mások véleményére, élem a saját életem. Régen azt hittem a 20-as éveknél semmi sem csodásabb, ma már tudom, miért mondják sokan, hogy 35 felett élik a nők életük legszebb éveit. Merem állítani, ez így van.

S bár őszintén kíváncsi vagyok, vajon milyen számvetést csinálok 10 év múlva, kicsit túl az 50-en, most még élvezem, lubickolok jelenlegi életem csodáiban.

Neked is ezt kívánom!

Forrás: miragemagazin.hu