Túl vagyunk már azon az időszakon, amikor a szülő által jónak látott életkorban még lenne bármi értelme szexuális felvilágosítást tartani egy gyermeknek. Nem azért, mert önmagában a felvilágosításnak nincs értelme, hanem mert mire egy szülő erre feladatként gondol, addigra a gyerek valószínűleg annál már sokkal többet tud. A testi és bizonyos értelemben a szellemi érés látszólag nagyon felgyorsult az utóbbi évtizedekben, de valójában ez a látszat nagyon csalóka. Mihez képest érnek hamarabb a mai fiatalok? Évszázadokkal ezelőtt tizenévesen már jegyben jártak, huszonévesen pedig családos emberek voltak a fiatalok. És bár lehet, hogy kiválóan programoznak és sok tekintetben a tudásuk vetekszik egy felnőttével, az agyuk egyes részei nem tudják követni ezt az elképesztő tempót és belül mégiscsak gyerekek maradnak. Vagyis olyanok ezek a gyerekek, mintha egy felnőtt és egy gyerek testét összekeverték volna és ebből a káoszból lett a kamasz. Itt a kulcsszó, kamasz.
Nem tőlünk tudják meg a lényeget
Tapasztalataink alapján amelyik kamasszal nincsen semmi baj, ott valami gond van. Vagyis inkább azon érdemes izgulni, hogy a kamasz-Richter-skálán ha lehet, ne legyenek túl erős kilengések. Írhattunk volna egy cikket arról, hogy mikor és hogyan magyarázzuk el drága gyermekünknek a pillangó és a virág meséjét, de több szempontból is álszent dolog lenne. Egyrészt az ilyen horderejű beszélgetések ideje nem kamaszkorban van, másrészt a legtöbb szülő idegenkedik ezektől az alkalmaktól. A szexualitás már jócskán alsó tagozatban, sőt óvodában megjelenik a gyerekek között a koruknak megfelelő érettségi szinten (néha kicsit erősebben, egy-két „lelkes” bátyusnak köszönhetően, de az nem vészes). Felsőbb évfolyamra pedig az internetről és egymástól úgyis mindent megtudnak, sőt még többet is, mint amire kíváncsiak.
Jogos akkor a kérdés, hogy mikor és mit kezdjünk ezzel az egésszel? Megnyugtatunk mindenkit, kiselőadást senkinek nem kell tartania. Éppen elég, sőt talán az átlagosnál még több is, ha vagyunk olyan viszonyban a gyermekünkkel (kamaszoknál ez nagy szó), hogy ha problémája adódik, valahogy mégiscsak jelezni tudja felénk. Nehéz általános tanácsot adni úgy, hogy minden szülő-gyerek viszony egyedi. Ahol meghitt a kommunikáció, a gyerek magától is felhozza a témát. Viszont ahol egyébként sem beszélgetnek, ott biztos, hogy a szex lesz az utolsó, ami napirendre kerül. Néhány példával azért lehet érzékeltetni, hol lehet azt az illékony határvonalat kapirgálni, ahol nem elutasításra, hanem értő fülekre találunk:
- Amikor elkezdődik a bulizós korszak, akkor érdemes felhozni a védekezés témakörét: nem azt, ismeri-e egyáltalán, hanem hogy konkrétan van-e nála óvszer, eszében tartja-e, hogy vigyázzon magára, lányoknál elmenjünk-e vele nőgyógyászhoz?
- Érdemes kész tényként közölni, hogy tudjuk: a felvilágosításra már nincs szükség, de kérdés, probléma esetén bízhat bennünk annyira, hogy félretegye a zavarát.
- Kiskamasz korban a párkapcsolati kérdések és a szexualitás döntő többségben még nem ér el abba a stádiumba, ahol végzetes következményekkel kellene számolni. A „szerelem” viszont ebben a korban is tud sebezni. Miért gondoljuk, hogy egy kiskamasz szerelme „nem elég” komoly? Abban a helyzetben az az ő világában mindennek a középpontja… Itt az első próbatétel, amikor bebizonyíthatjuk a gyereknek, hogy komolyan vesszük őt és az érzéseit.
- A tiltás minden kamasz fejében egyet jelent azzal, hogy jó irányba halad, ez természetes reakció. Ezért az olyan helyzetekben, amikor nem a nekünk tetsző irányba mennek a dolgok, a kompromisszum nélküli szigor helyett érdemes elmondani a gyereknek, hogy szeretnénk valami számunkra is megnyugtató kompromisszumos megoldást találni. Erre szinte lehetetlen egy-egy példát kiragadni, de ha a gyerek azt érzi, hogy nem „fentről” akarjuk megmondani neki a tutit, hanem őszintén, partnerként állunk a személyéhez, nagy eséllyel enged a dacból és ő is lépni fog felénk.
Forrás: ridikul.hu