Először a huszadik század elején Otto Rank osztrák pszichoanalitikus, Freud barátja, munkatársa kezdett el foglalkozni a születési trauma fogalmával. Míg Freud az Ödipusz-komplexust tette minden neurózis és lelki probléma forrásává, addig Rank arra gyanakodott, hogy valami korábbi – pre-ödipális – konfliktus állhat a háttérben.
Elszakadás az anyától
A születés, még akkor is, ha orvosilag minden komplikációtól mentesen, gyorsan lezajlik, az újszülött számára nagy megrázkódtatást jelent. Ki kell szakadnia a biztonságos, meleg kuckóból, ahol minden szükségét automatikusan kielégíti az anya szervezete, át kell magát préselnie egy szűk szülőcsatornán, és el kell kezdenie valóban élni: lélegezni, táplálkozni, kommunikálni. Otto Rank szerint ez az elszakadás ezután egész életünket végigkíséri. A felnövő gyermek függetlenedése, maga az Ödipusz-komplexus, a felnőttkori önálló élet elkezdése, de még a haldoklás során is visszatérnek a születés érzelmi lenyomatai – hiszen mindegyik esetben valamitől, valakitől el kell szakadnunk.
Otto Rank hangsúlyozta, hogy tudatos elménk számára a születés élménye hozzáférhetetlen, tehát nem emlékszünk rá, de a tudattalanban, az érzelmi emlékezetben még megtalálható a lenyomata.
Véres csata az életért
Otto Rank munkássága erősen hatott Stanislav Grof kortárs pszichiáterre, pszichoanalitikusra is. Szerinte a születési trauma alapvetően négy fázisból áll. Az első fázis a várandósság nagyját kitölti: a felhőtlen boldogság, harmónia állapota ez – ekkor alakul ki az ősbizalom, így az ilyenkor történő traumák (anya stressze, gyásza, ütődések, méhlepényproblémák) súlyos következményekkel járhatnak. A második fázis a klausztrofóbia szakasza: amikor a méhlepény kezd szűkké válni a magzat számára, és amikor elkezd összehúzódni, az a bezártság, szenvedés, fuldoklás negatív élményével jár. Pedig a java csak most jön! A harmadik szakasz a véres küzdelem az életért, amikor az egyetlen kiút az életben maradáshoz a szűk szülőcsatornán keresztül vezet. Bár tele van agresszív, dühös érzésekkel ez a szakasz, benne van a remény is a túlélésre. Grof szerint a negyedik fázis már ismét az extázisé: bár az új környezet kemény, hideg és idegen, a gyermek mégis győztesként került ki az életéért folyó küzdelemből.
Súlyosabb esetek
A komplikációmentes születés traumájának a feldolgozása általában nem ütközik nehézségekbe. Azonban ha valami probléma merült fel ennek során, akár olyan, amit csak sebészeti úton tudtak megoldani, akár az orvosi környezetből fakadó kellemetlenség, már okozhat bajt később is. Ezek lehetnek elsőre ártatlannak tűnő dolgok is, ám egy újszülött számára az új világ ismeretlen és veszélyes. És rettenetesen hideg: ha az újszülöttet nem takarják be, nem fektetik az anya ölébe, akkor a huzatos környezet újabb traumaként éri a meleg méhből kiszakadt babát. Ehhez kapcsolódó megrázkódtatás lehet, ha valami miatt nem maradhat az anya közelében, az anyán szülés után, mert például további vizsgálatokra kell vinni. Az első néhány nap meghatározó fontosságú a baba-mama kapcsolatban, lehetőség szerint érdemes ilyenkor minél több időt együtt tölteni, minél többet érintkezni a babával szó szerint is: a meleg bőr, az ismerős hangok megnyugtatóan hatnak rá ebben az új világban
Dolgozni a tudattalannal
Mivel a születés tudattalan emlék, ezért nem könnyű a vele való pszichológiai munka – de lehetséges! Ma már több terápiás módszer is létezik, ami segít felszínre hozni, ismét átélni a születés emlékét (re-birth), annak töredékeit, és ami arra is lehetőséget kínál, hogy dolgozzunk ezzel a problémával. Magyarországon a Magyar Pre- és Perinatális Pszichológiai és Orvostudományi Társaság foglalkozik perinatális terápiákkal, az ő szakembereikhez fordulhatunk segítségért, ha úgy érezzük, születési traumánk állhat jelenkori problémáink hátterében. Akkor is segíthetnek, ha mi készülünk vállalásra: megtanítanak arra, hogyan építhetünk ki bizalommal teli kapcsolatot magzatunkkal még a várandósság alatt.
Forrás: ridikul.hu
Facebook
Pinterest