A jó szülő tanít és ezzel a jövőt is formálja

Miért „jó szülőnek lenni" a legnagyobb dolog? Mert a jó nő teljesen szubjektív és leginkább önmagunknak és a környezetünknek szól. A jó munkaerőnek meg a főnök örül. A jó pár/feleség már összetettebb, ám voltaképpen az is kissé öncélú, a jó háziasszony meg... hagyjuk is! A jó szülő azonban egészen más tészta!

A jó szülő teremt, alkot és formál.

Nem csupán egy boldogabb gyereket – ami egyébként rendkívül fontos! -, de egy kiegyensúlyozottabb és élhetőbb társadalmat és jövőt is. Ez tehát sokkal messzebb mutat, mint a ma vagy a holnap, sőt messzebb a saját családunknál is...

Hiszem, hogy a jelenkor anyukáinak, apukáinak és nagyszüleinek a kezében van a boldog, kiegyensúlyozott jövő kulcsa, amely a saját boldog és kiegyensúlyozott gyermekeinken keresztül érhető el. De mit is érdemes tanítani a gyerekinknek? Tudom, ez is nagyon szubjektív, ugyanis ahány család, annyi habitus, annyi értékrend, nekem azonban hirtelen ezek jutottak az eszembe.

Bizalom

Rögtön az elején talán egy kakukktojással kezdeném, hiszen a bizalom igazából nem tanítható, ugyanakkor nagyon fontos, hogy a gyermekünk bízzon bennünk. Ez talán a csecsemőkori kötődéssel kezdődik, ám ahogyan telnek az évek egyre nagyobb szerepe lesz annak a bizalomnak, amelynek a szülő és a gyerek között már a kezdetek kezdetén ki kellene alakulnia. Eleinte ez még csak azt jelenti, hogy ha a kicsi jelzi, hogy szüksége van ránk, akkor ott vagyunk, később azonban – a kisgyerek és kamaszkorban – már ennél konkrétabban is megmutatkozik.

A bizalom szerintem ott kezdődik, hogy figyelünk a gyermekünkre és bármilyen, felnőtt szemmel, csip-csup dolgot akar megosztani velünk, érdeklődést mutatunk iránta. A negyvenedik rajzot is megnézzük, a századik legóból épült parkolót és az ezredik színes kavicsot is. Mert számára ezek fontosak, és ha azt látja, hogy csak legyintünk vagy fel sem pillantunk a telefonunk nyomkodásából, amikor szól, akkor elkönyveli, hogy az ő számára fontos dolgok, valójában lényegtelenek. Akkor pedig miképp ossza majd meg velünk a komoly dolgokat – például ha majd az iskolában gondjai lesznek vagy szerelmi bánat gyötri? A viselkedésünkkel tehát tanítsuk meg arra, hogy bízzon bennünk, hogy hozzánk bármivel fordulhat.

Tolerancia, együttérzés, együttműködés

Sokszor megkaptam, hogy mit akarok egy ilyen kisgyerektől, amikor a kétévesemet arra próbáltam tanítani, hogy osztozkodjon a játszótéren. Miért adná oda a játékait? – kérdezték az anyukák a homokozóban, s ezen én totálisan meglepődtem. Nem azt akartam, hogy a kétéves fiam mindent odaadjon a másik gyereknek, ő pedig kisemmizve érezze magát, csupán arra, hogy megismerkedjen a toleranciával. Igen, már kétévesen. Mert már a kétéves sem uborka! Nyugodtan el lehet nekik magyarázni, hogy mindenki vágyik a másik játékaira. Ő is számtalanszor akart Pistike lapátjával gödröt ásni, akkor Pistike miért ne akarhatná az ő autóját tologatni? Nyugodtan kölcsön lehet adni a játékait, mert bizony ő is sokszor szeretné más kedvenceit kipróbálni és neki sem esik jól, ha elutasítják. Félreértés ne essék, sosem téptem ki a gyerekem kezéből a kisautót vagy a lapátot, hogy másnak adjam, inkább próbáltam afelé terelni, hogy ő maga legyen hajlandó osztozni. Vagy a legjobb, ha cserélnek. Miért fontos ez? Mert a mai világ így is rémisztően énközpontú. A legtöbben csak magukra gondolnak, s hogy ne így legyen a jövőben, ezért már a legkisebbeknek is érdemes megtanítani, hogy másokra is legyenek tekintettel.

Önbizalom

Persze az előzőeket is túl lehet tolni és arra tanítani a gyereket, hogy mindig rendelje alá magát másoknak. Például akkor is adja oda azt a bizonyos játékot, ha történetesen éppen játszik vele. Na, ezt viszont nem szabad! Nekem például nehéz volt megtalálni az egyensúlyt, hogy miképp legyen a gyermekem toleráns és együttérző, ugyanakkor ne érezze úgy, hogy az ő akarat nem számít. Egy játszótéri incidens döbbentett rá arra, hogy ha így folytatom, akkor áldozatot nevelek a gyerekemből, akin mindenki átgázolhat.

Ezért az együttműködés mellett arra is elkezdtem megtanítani, hogy igenis merjen nemet mondani. Mert ez is nagyon fontos! Ha éppen ő játszik az adott játékkal, akkor nem kell odaadnia, nem kell alárendelnie magát a másik akaratának, ám ha van nálunk négy kisautó, akkor nyugodtan kölcsön adhat egyet vagy kettőt más gyerekeknek, sőt az a legjobb, ha együtt játszanak velük. Ma már az együttműködés mellett nagyon fontosnak tartom, hogy a gyermekem kellő önbizalommal rendelkezzen az ilyen helyzetekben is, és ha kell, akkor oda tudjon menni egy másik gyerekhez, hogy elkérje a neki tetsző játékot, vissza merje kérni a sajátját és tudjon indoklással egybekötötten nemet is mondani - például: Nem szeretném odaadni a lapátomat, mert én is lapátolok vele. Egy 4-5 éves ezt már simán el tudja mondani.

Persze órákat lehetne még arról beszélni, hogy mi mindent érdemes megtanítani a gyermekeinknek, hogy mind ők kiegyensúlyozottak legyenek, mind pedig a jövő társadalma harmonikusabban tudjon működni és természetesen mindenkinek más a fontos. Nekem most ezek jutottak eszembe. És te mire tanítod a gyermekedet?

Forrás: she.hu