Nem tudom ezt, hogy is kell: én nem tudok mit kezdeni ezzel a „hercegnősdivel”. És nemcsak azért, mert teljesen szétszórt vagyok és folyton elhagynám a koronám, aztán kotorászhatnék reggelente percekig utána, mint a slusszkulcs után… de a menyasszonyi fátyol is leesett anno a fejemről. Ergo: lecsúszik minden, ami nem odavaló.
Aranylabda – adok-kapok szeretet
Azért se tudok ezzel mit kezdeni, mert távol áll tőlem a gondolat is, hogy elvárjam: engem szeressenek jobban. Rajongjanak értem, hódolattal, remegő kézzel közelítsen az a másik. Nekem ez nem tetszik, szerintem a másik fél se a maga akaratából teszi, ha mégis így tesz, akkor manipulál vagy elvárást teljesít, és különben is, egyenlőségre törekszem ezen a területen is, az adok-kapok csodajátékára. Aranylabda-dobálásra – ha már mese. Adok és adok és adok, és ahányszor átdobom a szeretet aranylabdáját nőként, annyiszor kapom vissza én is.
Jó esetben így működik, de azért nem árt, ha ágyba hozza a párom a kávét. Cserébe hátmasszírozás jár, vagy jóféle tojásrántotta később. Nem visszük túlzásba ezt se, maradjon lehetőség az igazi CSODÁRA.
Az ágyba hozott kávé se elvárás, nincs köze hercegnős allűrökhöz, nem képtelen elvárás, nem kényszerítem magasugrásra a páromat, míg én magam kényelmesen elsétálgatok a közös úton.
Tudom, tudom, darázsfészekbe nyúlok: sokak számára a hercegnős attitűd azonos a TARTÁSSAL, a NŐI BÜSZKESÉGGEL, vagyis azzal, hogy a férfinép nem törölheti a sáros csizmáját a fodros ruhánkba.
Ez azonban evidencia. Nem is működhet másként csakis sározás, taposás, arrogancia nélkül. Meg gőg nélkül. SZERETETTEL, és ahhoz nem kell ezüsttel kivarrt ruha, ékköves korona.
Elképzelem…
De továbbmegyek, mert elképzelem visszamenőleg is, miként tudtam volna hercegnőként viselkedni négy gyerek nevelése során:
- Amikor mázsaszám mostam a sáros ruhákat, súroltam a még sárosabb kiscsizmákat.
- Amikor bablevest főztem, a lehető legnagyobb fazékban, mert a bab olcsó és laktató eledel, bár hercegnőknek nem túl előkelő fogás.
- Amikor egy gyereket toltam a babakocsiban, egy gyerek a méhemben várta születését, a harmadik meg ráncigálta a kezem, nézzek vele őszi falevelet.
- Amikor órákig szedegettem a legót a padlóról, és még a fejbőröm is elzsibbadt, mire végeztem.
- Amikor naponta kétszer húztam friss ágyneműt, mert a gyerekek igenis akkor hánynak a legszívesebben és váratlanul, ha az anyuka végre lecseréli a szennyes paplanhuzatot.
- Amikor olvasni, számolni tanítottam a kicsiket és minden erőfeszítésemre szükség volt, hogy ne legyek szörnyeteg korrpetítora a gyerekeknek.
- Amikor elszedtem a kamasz fiúk dugicigijét, nehogy az apjuk vegye észre a dolgot –mert lett volna nemulass.
- Amikor titokban ÉN szívtam el a fiúk dugicigijét és aztán jól megmostam a fejüket, mert dohányozni tilos.
- Amikor influenzajárvány söpört végig az országon, közvetlenül a negyedik gyerek születése után és nemcsak a gyerekeket, de engem is leterített a nyavalya és zokogtam a kimerültségtől és a láztól.
- Amikor ordítottam a gyerekekkel, mert huszadszor se értették meg, hogy NEM VEREKSZÜNK.
- Amikor titokban megettem a maradék mikuláscsokikat, mert nem volt időm SOHA rendesen ebédelni.
- Amikor szánkón húztam a frissen esett havon, órákon át a gyerekeket, mert én voltam a „gyílovacska”.
- Amikor napokig nem tudtam hajat mosni, és ÉVEKIG nem sminkeltem, mert annyira kimerítettek a gyerekek.
- Amikor olyan kevés pénzem volt, hogy NEM tudtam karácsonyi ajándékot venni nekik és ezért szétszabtam, és játékállatokat varrtam az egyetlen (hercegnős) bársonyszoknyámból.
Sorolhatnám oldalszám a példákat, amikor elkerülte házam táját a hercegnői idill. Sose voltam, nem is leszek hercegnő. Nem tudom alkalmazni azt a hétköznapokon.
Nem illeszkedik, nem passzol, túl kicsi, vagy túl nagy rám a hercegnői ruha. Nem szerettek nálam jobban soha.
Forrás: ridikul.hu
Facebook
Pinterest