Ennek oka egyszerű: minden gyermek más, ahogy minden szülő is egy külön személyiség. Kapcsolatuk is folyamatosan változik, alakul – ezért valami hiába működik ebben a családban, a másikban könnyen lehet, hogy nem fog. Akkor mit tehetünk? Vakon tapogatózhatunk a sötétben, és reménykedhetünk, hogy beletrafálunk? Azért van két irányelv, amiket követhetünk, és amik segítségével személyre szabhatjuk a gyermeknevelést.
Szeretet és kíváncsiság
Igen, ennyire egyszerű. Ha gyermekünk felé szeretettel és kíváncsisággal fordulunk, a nagyja máris megvan. A folyamat oda-vissza hat: a szeretet nyitottá tesz minket az elfogadásra, türelemre, míg a kíváncsiság segítségével mindennap, újra és újra arra törekedhetünk, hogy jobban megismerjük gyermekünket, rájöjjünk, mire vágyik, mit szeretne, és milyen ember ő. Érdemes általában minden ember felé ítélkezésmentesen fordulni, gyermekünkre azonban ez fokozottan igaz: kerüljük a címkézést, kerüljük, hogy betegyük egy „rossz matekos”, „ügyes focista”, vagy valamilyen egyéb fiókba, ahonnan aztán képtelenség kikerülni, és ami elvakít minket igazi személyiségére! Keljünk fel mindennap úgy, hogy ma valami újat megtudunk róla. Így válik a kötelező „mi volt ma a suliban? – semmi” beszélgetés igazi diskurzussá, megtudhatjuk, mit érez gyermekünk, minek örül, mitől fél, mik a céljai. Ezekkel az új ismeretekkel és a szeretettel felfegyverkezve pedig lehetőséget teremtünk neki arra, hogy megalkossa önmaga legjobb verzióját.
Forrás: ridikul.hu
Facebook
Pinterest