A férjem gyenge ember, de most választania kell! Vagy az anyja, vagy én

Amikor megismertem Bélát, nagyon örültem, hogy végre találtam egy komoly, megbízható fiút, mert a korábbi pasijaim linkek voltak, az egyik ivott, a másik csajozott, a harmadik megütött, ha nem tetszett neki valami. Ezzel szemben Béla teljesen normálisnak tűnt, rá mertem bízni az életemet. Még az is tetszett benne, hogy nagyon összetartó családban nevelkedett. A szülei, úgy tűnt, elfogadtak, és bár anyósom állandó sündörgése idegesített, eleinte szívesen jártam hozzájuk hétvégente. Mert mondanom sem kell, vasárnap harangszóra ott kellett ülni mind a négyünknek az asztal körül. Gondoltam, enyhülnek majd az elvárások, ha nekünk is gyerekeink lesznek.

Nem így történt. Összeházasodtunk, rá két évre meghalt az apósom. Anyósomat nagyon megviselte a férje halála, hónapokig altatóval aludt, fenyegetőzött, hogy követi a férjét a halálba, nem mertük magára hagyni. Akkoriban volt az első komoly veszekedésünk a férjemmel. Szerette volna, ha összeköltözünk az anyjával. De nekem semmi kedvem egy fedél alatt élni vele. Viktor, ha nehezen is, de elfogadta a döntésemet. Persze a kisbabánk születése utáni hónapokban sokszor a fejemhez vágta, mennyivel könnyebb dolgom lenne, ha az anyukája ott lenne és besegítene a háztartásban.

Az összeköltözést megfúrtam, de a férjem rengeteg időt tölt az anyjával. A munkahelye egy utcányira van anyósom lakásától. Minden áldott nap felugrik „pár percre”, és olykor késő estig ott ragad. Hiába főzök, jóllakottan jön haza. A mama mindig a kedvenc ételeivel várja, míg nálunk, mivel mindkettőnknek fogynunk kellene, sokszor leves vagy főzelék van vacsorára. Van, hogy kártyáznak is egy kicsit, vagy nézik a tévét, és közben megbeszélik a benti dolgokat. Amikor Viktor hazajön, nincs kedve újra elölről elmesélni mindent, így én csak rövid összefoglalót hallok, és anyósom tanácsait.

A hétvégék? Anyósom mindig kitalál valami autóval összefüggő programot. „Szerencsére” nincs jogosítványa, így meg lehet kérni minket, hogy fuvarozzuk. Általában a nyaralóba kell lekísérni „pihenni” (takarítani, rendezkedni, füvet nyírni, locsolni), mert „úgyis olyan keveset vagyunk együtt”. Ha nem utazunk, akkor a kiskutyáját visszük orvoshoz vagy a nagybevásárlást intézzük. Ha tiltakozom, a férjem dühbe gurul. Miért baj az, hogy szeretem az anyámat, kérdi. Csodálatos asszony, nem érdemli meg, hogy segítsünk neki? Nem ért, mi a bajom, mintha azzal, hogy gyereket csinált nekem, letudta volna a dolgát minálunk otthon. Rettenetesen csalódott vagyok. Egy gyenge, befolyásolható anyámasszony katonájához mentem feleségül.