Veletek is megtörtént már az, amikor kéznél lenne egy kedves, aranyos, okos srác, aki még megbízható is, de mi csak arra az ördögfiára tudunk gondolni, aki hónapok, vagy akár évek óta csak játszadozik velünk? De vajon miért van ez? Egy tudományos magyarázat szerint, amikor valaki elutasít minket, akkor az beindítja az agyban a sóvárgás érzését.
Alapvetően a sóvárgás egy természetes túlélési ösztön, ami arra motivál, hogy újabb és újabb célokat tűzzünk ki maga elé. A probléma csak ott van, hogy az agyunk nem képes megkülönböztetni, hogy miért érdemes és miért nem érdemes küzdenünk, egyszerűen csak így reagál az elutasításra.
Egy 2010-es kutatás, melyet Helen Fisher antropológus vezetett, bebizonyította, hogy a sóvárgás, és a viszonzatlan szerelemmel járó fájdalom, ugyanolyan kémiai folyamatokat indít az agyban, mint a drogfüggőség. Csak a drog ezeknél az embereknél, az a személy, akit nem kaphatnak meg. Sokat nehezít a helyzeten, hogy hajlamosak a „mi lenne, ha” képzelgésekre, amelyek még inkább erősítik a függőséget. Ezek a gondolatok azok, amelyek pozitív reményteli érzésekkel töltik el őket, hogy talán még az életben fel fog hívni, vagy rájön, hogy mégis szeret engem.
Helen Fisher szerint, még nagyban befolyásolja, hogy valaki miért sóvárog egy elérhetetlen személy iránt, hogy milyen volt a viszonya a szüleivel. Ha az illető kiskorában megélte az érzelmi visszautasítást az anyukájával vagy apukájával szemben, akkor felnőttként újra és újra át akarja élni azt, mert a gyermekkori traumájában megrekedt. Ez az ördögi kör addig tart, amíg az illető nem jut el oda, hogy önmaga érdekeit kezdje szem elé helyezni, és tisztelje és szeresse magát annyira, hogy az önmaga által gerjesztett szenvedésnek véget vessen. Ez egy nagyon nehéz folyamat, de megkönnyítheti, ha megértjük azt, hogy igen is megérdemeljük a boldogságot, és a fölösleges sóvárgással csak magunkat fosztjuk meg egy egészséges kapcsolat esélyétől.
Forrás: ridikul.hu
Facebook
Pinterest