7 mondat, amit csak azok használnak, akik szakítani akarnak
Vannak mondatok, amelyeket jellemzően olyanok használnak, akik szakítani készülnek párjukkal. A pszichológus szerint ezek a legjellemzőbbek.
Ezek a mondatok jelzik a szakítás közeledtét
Egy kapcsolat végére számtalan különféle jel figyelmeztethet, többek között az is, milyen mondatokat használnak a felek. A pszichológusok szerint a következőket csak azok ejtik ki a szájukon, akik szakítani akarnak.
1. "Nem tartozom neked magyarázattal"
Természetesen nem kell minden egyes lépésünkről beszámolni a partnerünknek, hiszen mind a ketten felnőtt, független személyiségek vagyunk, el tudjuk dönteni, mit és mikor akarunk csinálni. De az is tény, emelik ki a pszichológusok, hogy egy kapcsolatban nem élhetünk úgy, mintha egyedül lennék. A szerelem közösség, ami feltételezi és elvárja a normális kommunikációt. Éppen ezért, ha a kedvesünk egyre több kérdésünkre úgy felel, hogy "Nem tartozom neked magyarázattal", akkor valószínű, hogy gondolatban már a szakítási szövegét fogalmazza.
2. "Ez nem az én problémám" vagy "Ez a te problémád"
Egy szerelmi kapcsolatban nemcsak az örömöt, hanem a problémákat is megosztjuk egymással. Rendben van, hogy amit én rontottam el, azt nekem kell helyrehozni, de segítséget azért még várhatok a másiktól. A pszichológusok szerint azonban, amennyiben egy-egy ballépés után a partner elhatárolódik tőlünk, már nem biztos, hogy szeret minket.
3. "Ha nem tetszik, keress mást"
Mivel tökéletes ember nem létezik, kénytelenek vagyunk elfogadni a másik hibáit. Ez persze nem jelenti azt, hogy minden fölött szemet kell hunynunk; ha valami bánt minket, meg kell beszélnünk a kedvesünkkel. Az, hogy ő hogyan reagál erre, sokat elárul a hozzánk fűződő érzéseiről; amennyiben a jogos kritikáinkra azzal felel, hogy "Ha nem tetszik, keress mást", a pszichológusok szerint fél lábbal már kint van a kapcsolatból.
4. "Nem hiszek neked"
A pszichológusok leszögezték, a fenti mondatot alapvetően 3 típusú ember használja: azok, akik bizonytalanok önmagukban, akik mindenben dominálni akarnak, illetve azok, akik vitát, veszekedést akarnak szítani, hogy legyen ürügyük a szakításra. Ha úgy veszed észre, hogy a te partnered is provokál, légy résen, mert közeleg a vég.
5. "Csinálj, amit akarsz"
Evidens, hogy egy egészséges viszonyban simán kikérjük a másik tanácsát, véleményét, mert biztosak vagyunk benne, hogy remek tippekkel lát el minket. A "Csinálj, amit akarsz" sajnos nem tartozik ezek közé, a pszichológusok tapasztalatai alapján ilyet csak az mondhat, akit már egyáltalán nem érdekel, mi van veled. Ne feledd: nem szégyen a másiktól segítséget kérni, kooperáció nélkül nem fogtok jól működni együtt.
6. "Túlreagálod"
"Túlreagálod" - a pszichológusok azt állítják, ez a legmérgezőbb szó, mondat, amit a partner kiejthet a száján. Ennyivel nem szabad elintézni a kedvesünk észrevételeit, tapasztalatait, mert úgy érezheti, hogy lesajnáljuk, nem vesszük komolyan. Ez nem lehet válasz. Egy minket szerető ember leül velünk szemben és igyekszik megtárgyalni a dolgot, döntésre, kompromisszumra jutni.
7. "Tényleg nagyon szeretlek"
Első olvasásra semmi baj nincsen ezzel a mondattal, a pszichológusok azonban úgy tartják, a "tényleg" szócska lelkiismeret-furdalásra, bűnösségre utalhat, kibúvóként szolgálhat a partnert negatív viselkedésére. Lehet, hogy már régóta szakítani akar veled, és bár a szándék látszik is rajta, a félelme miatt még nem állt elő a farbával.
Forrás: femcafe.hu
Ezt olvastad már?