7 jel, ami arra utal, hogy a párod gondolatban már megcsalt
Hamar ingerültté válik
Azt vetted észre, hogy mostanában nagyon ingerült a párod, de nem tudod az okát? Mindenkivel mogorva vagy csak veled undok? Ha kérdezel tőle egy egyszerű dolgot, ő pedig azonnal felkapja a vizet és csúnyán reagál, akkor annak valószínűleg megvan az oka. Sajnos a megcsalás vagy a megcsalás gondolatának a jele is lehet, ha túl gyakran ingerült és kiabál veled.
Próbáld kideríteni, miért csinálja ezt, hiszen ez a bizonytalan helyzet hosszú távon nem tesz jót neked.
Rejtegeti előled a dolgait
Talán az egyik legbiztosabb, megcsalásra utaló jel, ha úgy érzed, valamit rejteget előled. Még nem biztos, hogy hűtlen volt hozzád, de lehetséges, hogy a gondolat már megfogalmazódott a fejében.
Mivel egy pár vagytok, evidens lenne, hogy minden problémátokat egymással beszéljétek meg, ám ha ő mégsem így tesz, akkor elkezdhetsz gyanakodni.
Gyanús jel lehet továbbá az is, ha nehezen éred el telefonon. Ha minden magyarázat nélkül kikapcsolja a mobilját immár sokadik alkalommal, mindenképp kérj tőle magyarázatot.
Megváltoztak a szokásai
Ha az utóbbi időben kissé furcsán viselkedik, új szokásokat vett fel, akkor van okod arra gyanakodni, hogy esetleg már más nőn jár az esze.
Amennyiben olyan ruhákat hord, amelyeket eddig soha, előfordulhat, hogy valakinek tetszeni akar, egy olyannak, aki kedveli ezt a stílust.
Kérdezd meg tőle, mitől változott meg ennyire, és ha csak hebeg-habog, nem tud egyenes választ adni, akkor sejtheted, hogy valamit valóban titkol előled.
Egyre többet kritizál
Szóvá teszi, hogy mostanában felszaladt rád néhány kiló? Mindennap talál valami olyat, ami nem tetszik neki? Soha nem dicséri meg a főztödet? Ezek semmiképp nem egy jól működő párkapcsolat jellemzői.
Lehet, hogy mindezt azért teszi, mert úgy érzi, nem te vagy a tökéletes számára, vagy pedig van olyan nőismerőse, aki megtestesíti mindazt, amire ő vágyik.
Ha pedig ez így van, még ha fájdalmas is, jobban teszitek, ha inkább véget vettek a kapcsolatnak. Hidd el, találsz jobbat, aki olyannak szeret majd, amilyen vagy.
Máshol jár az esze
Ha folyton elkalandozik a figyelme és elfelejti azokat a dolgokat, amiket mondasz neki, gyaníthatod, hogy van valakije, vagy már más érdekli.
Jól tudjuk, ha az ember szerelmes, akkor gyakran álmodozik és képtelen kiverni a fejéből a kedvese képét. Amennyiben a párod is sokat ábrándozik, akkor lehet, hogy belezúgott valakibe és érzelmileg már nem hozzád kötődik.
A legjobb, ha minél hamarabb tisztázzátok az érzéseiteket, mert ha már máshogyan érez, mint a kapcsolat elején, akkor nincs értelme folytatnotok.
Azzal vádol, hogy megcsalod
Többször is azzal vádolt mostanában, hogy megcsalod őt? Őrültségnek tartod és képtelen vagy felfogni, hogyan gondolhat ilyet?
Sajnos lehet, hogy ezt pont azért teszi, mert ő készül hűtlenségre. Valószínűleg ezzel próbálja magát védeni és menteni, hiszen azt sugallja feléd, hogy ő ilyet soha nem tenne.
Ez egyfajta fordított pszichológia, a bűntudatát vetíti ki rád.
Kevesebbet szexeltek
A kevés szexnek természetesen lehet több oka is, lehet, hogy a párodnak nem mennek jól a munkahelyén a dolgai vagy más problémái vannak, de előfordulhat az is, hogy már máson jár az esze.
Nem kell mindig a legrosszabbra gondolni, de azért jobb, ha résen vagy. Próbáld kicsit kényeztetni, öleld meg gyakrabban, mosolyogj rá és gyakrabban érintsd meg.
Ha nincs a képben egy harmadik személy, akkor hamarosan rendbe jönnek majd a dolgok.