6 kulcs a tartós és sikeres kapcsolathoz
A sikeres kapcsolat kiépítése elkötelezettséget, munkát igényel, hiszen mint az életben semmit, a jól működő kapcsolatokat sem kapjuk meg ingyen. Vannak nehéz életszituációk, vannak jellempróbáló helyzetek, amik felbukkanhatnak, és próbára tehetik a kapcsolat és a benne élők erősségét és egységét. Csakis kemény munkával és egymásra való odafigyeléssel lehet ezeken az élethelyzeteken továbbjutni.
Képzeld csak el, milyen csalódott egy utas, ha felszáll egy vonatra, de a kijelölt célja helyett homlokegyenest az ellenkező irányban lévő városba érkezik. A sikeres utazáshoz a vonatot és az utast is azonos irányba kell irányítani.
Ugyanez vonatkozik a kapcsolatokra. Ha két ember hasonló alapelveket vall, hasonló dolgokban hisz és közösek a céljaik, akkor nagyobb eséllyel indulnak egy felé, erősebb szövetséget alkotva. De az úton még így is lesznek bukkanók, amiken át kell vergődni. Ehhez kellenek azok az erős kapcsok, amik összetartanak.
Összeszedtünk 6 olyan kapcsot, amelyek elengedhetetlenek egy sikeres, erős és boldog kapcsolathoz:
Bizalom
Ez az alapérték mindenek felett áll, ez minden kapcsolat alapja. Bizalom nélkül alapvetően nincs semmi. Egy kapcsolatban mindkét félnek biztosnak kell lennie abban, hogy a másik ott van mögötte, és minden helyzetben bízhat benne, mert fedezi a hátát és elkapja, ha valami balul sül el. A két félnek abban is biztosnak kell lennie, hogy a másik mindig a legjobbat teszi bele a kapcsolatba, a másikért, a közösért.
Hűség
Ez az érték is rendkívül fontos, és a bizalommal együtt jár. A hűség az odaadás, tudni, hogy a két fél kizárólag egymásnak szenteli magát, hogy egy csapatban játszik, mindig. A hűség azt jelenti, hogy elkötelezettség soha nem ingadozik egymás iránt, és a kötelék megszakíthatatlan. Ha a pár hűséges egymáshoz, akkor a helyes úton van. A hűség a kapcsolat egészségének és fennmaradásának kulcsfontosságú alapértéke, amitől a szeretet a lehető legjobb módon virágzik. És nem ez a sikeres kapcsolat célja?
Kommunikáció
Kétségtelen, hogy ez az érték is kulcsfontosságú a kapcsolatok fejlődése és jóléte szempontjából. A párként való együttélés (vagy bármilyen romantikus párkapcsolat) csak akkor működhet, ha a párok között hatékony mindkét irányba működő információáramlás van. A kommunikáció lehetővé teszi, hogy mélyebben megismerjék egymást a kapcsolatban élők. Ha valaki szereti magának megtartani a gondolatait, és azt hiszi, hogy azok senkire nem tartoznak, még a partnerre sem, másik viszont szeret mindent megbeszélni, akkor a kapcsolat valószínűleg kudarcot vall. Ha nem is mindent, de a fontos dolgokat – jókat és rosszakat is – meg kell beszélni.
Életmód
Ha a pár egyik tagja a kapcsolatban szeret minden hétvégén kirándulni, közösségben lenni és mozogni, míg a társa szeret otthon maradni, és legszívesebben elzárkózva pihenne, az nem mondható szerencsés párosításnak. A közös életforma fontos. Ha a pár mindkét tagja szeret különböző dolgokat csinálni, és hetente csak néhány percet töltenek együtt, akkor a kapcsolat kevésbé virágzik. Természetesen nem kell összetapadni, de fontos a rendszeresen együtt töltött minőségi idő. Fontos, hogy a kapcsolatban lévő két ember tudja élvezni az azonos tevékenységekben való részvételt. Nem kell mindenben passzolni, az nem is lehetséges, de legyenek közös kapcsolódási pontok.
Őszinteség
Ez az alapérték minden kapcsolat szempontjából kritikus. Őszinteség nélkül nincs alapja egy tartós kapcsolatnak, legyen az családtaggal, baráttal vagy társsal. A becsületesség a szeretet olyan hangja, amely bizalmat épít. E nélkül még a „szeretlek” is hazugsággá válik, és a kapcsolatban nincs valódi biztonság. Az őszinteség értéke felbecsülhetetlen, két ember közti szövetséget a legmagasabb pontra helyezi. Nincs lutri, nincs kétség – a legjobb módja annak, hogy két ember együtt növekedjen.
Persze az őszinteség néha kellemetlen, különösen, ha nehéz kimondani, amit mondani kell, ám hosszú távon jobb, mint a rejtegetés, ami helyrehozhatatlan károkat okozhat. Ha a partnerek őszinték egymáshoz, nagy esélyük van arra, hogy a kapcsolat a lehető legjobb módon fejlődjön.
Pénzügyek
Annak érdekében, hogy egy kapcsolat virágozzon, fontos, hogy a pénzhez való hozzáállás is hasonló legyen, és a célok ugyanazok legyenek. Ha a felek egyik tagja spórolna a nehezebb bapokra, míg a másik két kézzel szórja a pénzt, ez pusztítást okoz a partnerség legalapvetőbb részeiben. A pénzügyi hűtlenség is veszélyeztetheti egy kapcsolat jövőjét. Ha az egyik fél a kapcsolatban nagy pénzügyi döntéseket hoz, anélkül, hogy a másikkal konzultálna, akkor ez azt mutatja, hogy a kapcsolatot és a partnerét egyáltalán nem veszi figyelembe.
A pénzügyekkel kapcsolatos alapértékeknek azonosaknak kell lenniük. A házastársi hűtlenség közismert, de valójában a pénzügyi hűtlenség gyakoribb. Ha nem ugyanazok az alapvető értékek a pénzügyekben, akkor valószínű, hogy a pénzügyi hűtlenségért felelős partner hazudik. A hazugság pedig megszakadt bizalomhoz vezet. Ezt nehéz megjavítani.
A kapcsok, amelyek összetartanak egy kapcsolatot, mély meggyőződésből fakadnak. Ezek a hitek diktálják, hogyan viselkedik az egyén az életben másokkal. Ha két ember ugyanazokkal a meggyőződésekkel rendelkezik, csodálatos kiegészítői lehetnek egymásnak – és ebből már felépülhet egy erős lábakon álló, biztos kapcsolat.
Forrás: miragemagazin.hu