A megcsalás komoly dolog, mindkét fél esetében érdemes megvizsgálni, hogy miért is történhetett meg. Eltérő, hogy ki mit tart egyáltalán megcsalásnak. Van, aki szerint egy csók még belefér, mások szerint minden attól függ, hogy ki kezdeményezte az akciót. A megcsalt fél számára a legtöbb esetben megrázó és megalázó lehet a tudat, amikor kiderül, hogy a párja mással volt. De mit lehet ilyenkor tenni? Segítünk: íme 5 lépés, amit tehetünk, miután megcsaltak bennünket.
Gondoljuk végig, hogy mit szeretnénk
Első lépésként próbáljunk lehiggadni, és amikor már viszonylag racionálisan tudunk nézni a történtekre, gondoljuk végig, hogy mi is szeretnénk a továbbiakban tenni. Talán elsőre azért gondoljuk úgy, hogy együtt szeretnénk maradni a párunkkal, mert félünk attól, hogy az addig együtt töltött idő így ér véget, vagy attól félünk, hogy nem tudunk mihez kezdeni egyedül. De érdemes ezektől függetlenül, higgadtan végiggondolni, hogy mit szeretnénk, mindenféle félelem nélkül. Ha nem tudjuk folytatni a kapcsolatot, vessünk véget neki, félelemből ne maradjunk benne. De ha meg tudunk bocsátani, ha képesek vagyunk a megcsalás tudatával együtt élni és folytatni, akkor mérlegelhetjük, hogy mi is legyen a továbbiakban. Olykor jó ötlet lehet ilyenkor egy kis szünetet tartani, hogy összeszedhessük a gondolatainkat, világosabban láthassuk a kapcsolatot és önmagunkat.
Beszéljük ki, beszéljük meg
Ha úgy döntünk, hogy adunk mág egy esélyt a másiknak, a legfontosabb, hogy beszéljünk. Eljött az időeje egy valóban őszinte beszélgetésnek. Egyrészt mondjuk el, hogy mi hogy érezzük magunkat, milyen érzést váltott ki bennünk a megcsalás ténye. Másrészt beszéljük meg, hogy miért is alakulhattak úgy a dolgok, ahogy, mi vezetett ahhoz, hogy a párunk megcsalt bennünket. Ne maradjon bennünk se kérdés, se pedig más, amit el szeretnénk mondani a másiknak.
Újraépített bizalom
Az egyik legfontosabb dolog egy kapcsolatban a bizalom, a megcsalással pedig ez az, ami leginkább sérül. Ha úgy döntöttünk, hogy a történtek ellenére folytatjuk a közös életet, fontos, hogy a bizalmat fel-, illetve újraépítsük egymás felé. Készüljünk fel rá, hogy rövidebb-hosszabb ideig bizalmatlanok és bizonytalanok leszünk akár a másikkal, akár a párunkkal, de még önmagunkkal szemben is, és feltehetően sok sírás és szomorúság vár még ránk. Sajnos nincs egy varázsradír vagy egy gomb, amit megnyomva megsemmisíthetnénk, ami történt, és folytathatnánk ott a kapcsolatunkat, ahol előtte tartottunk.
Minden megváltozik?
Készüljünk fel arra, hogy a kapcsolatunk nem lesz olyan, mint a megcsalás előtt, bármennyire is szeretnénk, hogy onnan folytatódjon. Ezt el kell fogadnunk, és ezzel együtt kell újraépítenünk mindent, önmagunkat, a kapcsolatunkat, a bizalmat és az őszinteséget, ami talán még nehezebb lesz, mint először. ÉS tartsuk fejben, hogy mindketten kellünk ahhoz, hogy a kapcsolatot folytatni tudjuk, ha az egyik fél mégsincs benne, akkor a másik hiába szeretné, hiába erőlködik.
Legyünk nyitottak az új, pozitív lehetőségekre
A hűtlenséget nehéz kezelni, de nem lehetetlen. Vannak például olyan párok, akiket éppen ez hozott közelebb egymáshoz, mert kiderültek olyan dolgok, amiket nem mondtak el addig egymásnak. A megcsalás döbbentette rá őket, hogy mennyire fontos a másik, mennyire szeretik egymást. Ugyanakkor nem a hűtlenségnek kellene ráébreszteni erre senkit sem, de sajnos néha így alakul. Bárhogy is döntünk, bármit is teszünk, bízzunk a megérzésünkben és tegyünk úgy, ahogy szerintünk a legjobb a számunkra. Ha jól érezzük magunkat, biztosak lehetünk benne, hogy jó úton vagyunk.