4 viselkedési forma, ami szinte mindig váláshoz és szakításhoz vezet
Mindegy, hogy párkapcsolatról vagy házasságról beszélünk, kihívások, problémák és viták mindenhol lesznek. Ez teljesen normális. Az viszont egyáltalán nem mindegy, hogy ezeket a zökkenőket hogyan kezelitek, és milyen a viselkedésetek egymással szemben. Olyannyira, hogy szakértők már egy 15 perces beszélgetés alapján 90%-os pontossággal meg tudják tippelni, együtt lesztek-e még 5 év múlva is.
És vajon nálatok mi a helyzet? Most kiderítheted, ugyanis a válások jelentős részét az alábbi négy viselkedési forma okozza. Ha ezek közül már egyetlen egy is jelen van a kapcsolatotokban, meglehet az esélye a későbbiekben a különválásnak, ha pedig még több, az komoly bajt is jelenthet. Épp ezért fontos mielőbb felismerni őket, és tenni ellenük.
Vádló kijelentések Visszafordíthatatlan gondokat is eredményezhet az, ha gyakran megvádoljátok egymást valamivel, aminek nem is biztos, hogy van valóságalapja. Például tegyük fel, hogy a bankszámlakivonaton látod, hogy egy nagyobb összeg levonásra került. Ha ilyenkor nem kérdésként teszed fel a párodnak, hogy "vettél valamit?", hanem rögtön tényként kezeled, és megvádolod azzal, hogy már megint úgy költekezett, hogy meg sem beszéltétek, az hosszú távon teljes elidegenülést okozhat. Elengedhetetlen, hogy mindketten tisztelettel álljatok egymáshoz, és ahelyett, hogy rögtön következtetéseket vonnátok le, inkább érdemes előbb kérdezni!
Sértő szavak a vita hevében Amikor vitatkoztok a pasiddal, lehet, hogy te is próbálod az ő érveit megkérdőjelezni, hogy a végén beigazolódjon a saját igazad. Azonban nagyon vékony a határ ezen a téren, és könnyen megeshet, hogy egy ponton nem is egymás érveit kritizáljátok, hanem a másik személyiségének bizonyos részeit. Egy ponton ez kimondottan bántó lehet, rombolhatja az önbizalmat is, és olyan vitákat szülhet, amelyek mély sebet hagynak maguk mögött. Nem meglepő, hiszen a heves veszekedés közben mondhattok egymásnak olyan dolgokat, amiket nem is gondoltok komolyan.
Távolságtartó viselkedés szándékosan A partneredtől sokszor észrevétlenül távolodsz el, és néha ami csak átmeneti dolognak tűnik, nem biztos, hogy az is marad. Jó példa erre a "néma büntetés", amit gyakran alkalmaznak viták után az emberek: ez az, amikor egy veszekedést követően egy darabig nem szólsz a párodhoz, vagy valamivel megbánt, és nem mondod el neki, csak távolságtartóan kezdesz viselkedni. De az is ebbe a kategóriába tartozik, ha vita után csak becsapod magad mögött az ajtót és elmész otthonról egy időre. Ez a másik félben az elhagyatottság érzetét kelti, és sokan azért csinálják, hogy átvegyék a hatalmat a szituáció felett. A gond, hogy így a problémákat nem tudjátok megoldani, és előbb-utóbb felhalmozódnak.