4 hatalmas tévhit a szerelemről
A szerelem néha jó, néha meg fáj. Lehet menyország és lehet pokol, és persze minden, ami a kettő között van.
A szerelemhez is, mint oly sok más emberi dologhoz, kapcsolódnak sztereotípiák, kitalálunk általánosságokat, repkednek szállóigék, állítólagos bölcsességek. Mi most ezek közül cáfolunk meg néhányat.
Mikre is gondolunk? Például arra a kijelentésre, hogy:
A megfelelő emberrel könnyű…
Aki kitalálta ezt a kifejezést, az valószínűleg körülbelül három napig volt a hetedrangú kapcsolatában.
Az igazi szerelem munka – mindig is az volt és az is lesz. Munka kitalálni, mi mozgatja a másikat. Munka kitalálni, hogyan lehet kompromisszumot kötni. Az is munka, hogy mással tervezz jövőt, és az is munka, hogy megoldj minden problémát, amik útközben felmerülnek.
Néhány emberrel ez nehezebb és következetesebb munkát igényel mint másokkal – így természetesen azzal, akivel összhangban vagyunk, valamivel könnyebb. De soha nem lesz könnyű 100% -ban. A szerelemért meg kell dolgozni, ha azt akarjuk, hogy tartóssá váljon.
A megfelelő embernek mondani se kell, magától kitalálja, hogyan kell téged jól szeretni
Nem, nem, nem. És még egyszer, nem. Az emberek bonyolultak. Mindenki más, és minden embert máshogyan kell és akarunk szeretni. És minket is mindenki máshogyan tud és akar szeretni. Kifejezetten beszélnünk kell ezekről a dolgokról annak érdekében, hogy a szerelem működni tudjon – még akkor is, ha ez nem túl romantikus.
Az igazi, felnőtt szeretet nem a virágokról és a romantikáról szól. Arról szól, hogy nyitott és őszinte legyél, és működőképessé tedd a kapcsolatod, még akkor is, ha nehéz. Ha fantáziád romantikára vágyik, vegyél elő egy Nicholas Sparks könyvet. De ha valódi, tartós kapcsolatra vágysz, kezdd el kimondani, amire szükséged van a partneredtől, és hallgasd meg, amit ő mondd el neked a saját vágyairól.
A kapcsolat működéséhez csak szeretetre van szükség
A szerelem remek kiindulópont a kapcsolathoz. De ami a tartósságot jelenti, az mindkét fél részéről a szándékos, tudatos cselekvés.
A valóságban sokkal több kell a szerelemnél, hogy a kapcsolat tartós legyen. Stabilitás kell. Megértés. Kompromisszum. Az, hogy akarjatok fejlődni egyénileg és egymás mellett is.
Az igaz szerelem ledönti a falakat
A világban csak olyan emberek szaladgálnak, akiket már ilyen vagy olyan módon ért szerelmi csalódás. Legtöbbüknek darabokra tört már a szíve, elárultak, becsapottak. Vannak, akik mérgező vagy bántalmazó kapcsolatban éltek, ami miatt félnek újra szeretni.
Mindez szörnyű. De a szívfájdalomból, elárultságból mindenkinek magának kell meggyógyulnia. A szív köré épített falakat más nem döntheti le, csak mindenki saját maga.
Senki más nem felelős a sebek gyógyításáért. Ha valaki nem áll készen nyíltan szeretetet adni és kapni, akkor nem áll készen egy új kapcsolatra. Semmilyen szerelem nem töri át a falakat, azoknak belülről kell leomlaniuk.
Forrás: miragemagazin.hu