Nehéz volt belőlük kiszedni az igazságot, biztosan nem is mondták el mind, de összevetve a két listát tudtunk belőle annyit profitálni, hogy kicsit mindannyian jobban figyelünk ezekre a mindennapi bolondságainkra.
A női lélek rejtelmei…
1. Néha ok nélkül (szerintem ő sem tudja az okát) behisztizik, és morci jó pár órán keresztül. Olyankor semmi sem jó, és hiába próbálok ezen segíteni. Idővel elmúlik. 2. Lábrázást és hideglelést okoz, hogy soha nem hallja meg a mobilját, ha hívom. 3. Állandóan elalszik a tévé előtt. Tévé előtt fetrengeni úgy általában visszatetsző, de elaludni még inkább. Aki álmos, menjen az ágyába. 4. Kapkodik, elkésik, rohangál, emiatt idegeskedik, soha nem talál semmit és velem keresteti, miközben azt mondja, milyen lassú vagyok. 5. Ha ideges, akkor kiabál és puffog, én meg csöndben nézem nagyra nyitott szemekkel, és várom a végét. 6. Néha rövid durca után megjegyzi, hogy amúgy fodrásznál volt. De könyörgöm, pontosan olyan a haja, mint az elmúlt öt évben, honnan kellett volna észrevennem, hogy megigazították a végét? 7. Egyszerűen nem tudja kezelni, ha nem ő vezet. Amikor én vezetek, folyton magyaráz és állandóan azzal szekál, hogy túl gyorsan megyek, pedig direkt betartom a sebességhatárokat. 8. Állandóan népet nevel. Néha olyan szitukban jön elő belőle az oroszlán, amikor egy porcikám sem kívánja a konfliktust másokkal, és tök jól meglettünk volna a fölösleges feszkó nélkül is. 9. Nem lehet vele vásárolni. Előre közli, hogy gyűlöli az egészet és átrohan a bolton, a felét otthagyva annak, amit vinni kéne. De ha talál valami érdekeset lecövekel, és fél órán át tanakodik, megvegye-e. 10. A fejében lévő elvárásokat nem mondja ki, aztán besértődik, ha valamit nem csinálok meg. Például szeretné, ha elmosogatnék de nem mondja, pedig én is megcsináltam volna, csak mondjuk kicsit később. 11. Szereti, ha neki van igaza, és szereti megmagyarázni a dolgokat. Mindent meg tud magyarázni! 12. Elvárná, hogy romantikus típus legyek, és esküszöm, próbálkozom, de néha telhetetlen (vagy irreális) tud lenni és sokkal egyszerűbb lenne, ha megmondaná, mit akar. 13. Amikor hazaér azt várja, hogy 20–30 percig senki se szóljon hozzá. Pedig egész nap nem beszéltünk! 14. Mindig zsizseg, túl sok programon akar részt venni, sosincs nyugi, lazulás. 15. Félreért, félrehall és beképzel dolgokat, amik konfliktusokat okoznak. 16. Ha ideges, pláne ha én húzom fel, hunyorintgat a jobb szemével.
Egészség(es) káosz
17. Néha mániákusan rákattan az egészséges étkezésre, és akkor minden kakaós csigát személyes sértésnek vesz, amit megeszem. 18. „Mit főzzek?” – kérdi ő. Mondok két tételt, az egyikhez nincs kedve, a másik sokáig tart. Akkor miért kérdezi? Ha én kérdezem, mit főzzek, azt mondja, nem tudja. De ha választok valamit, tuti leszavazza, hogy ő olyat nem kér. 19. Csak fagyizni elvinném a gyerekeket, ami 3 percre van kocsival, de küld italt, almát meg 3 napi hideg élelmet, hátha szükség lesz rá… de hol, mikor?!?!? 20. Állandóan salátákat rendel, majd belenyúlkál a tányéromba a sült krumplimért. 21. Főzésben maximalista, ha kicsit is elront valamit, vagy szóvá teszek valamit (ami ritkán fordul elő), akkor fél óráig depresszióba esik és hagyja mindenki békén. 22. Bárhol jár, otthagy egy taknyos zsepit
Otthon, édes otthon – de nem rendes!
23. A „valamit nem látunk, az nincs” kategória. Bedugdosva dobozokba, fiókokba, rendszertelenül kis tételek, összevissza, csak ne legyen szem előtt, de ha kinyitom a szekrényt, akkor rám borul minden. 24. Mindig akkor akar megbeszélést kezdeményezni akár a kettőnk dolgáról is, amikor Híradót nézek vagy időjárás-jelentést. 25. Nejem online vásárol: Messengeren elküldi nekem a bevásárlólistát. Elküld 8 tételt, aztán még jön legalább külön három, és jó esetben még kettő, mikor már kijöttem a boltból. 26. Elutaztunk egy éjszakára, én ilyenkor egy kis táska, alsógatya, pólót viszek. Következő került ezen kívül az autóba: 1 nagy bőrönd, 1 kis bőrönd, 1 táska játékokkal, 1 táska könyvekkel teli. Ebből 5% sem került felhasználásra… de miért kell elvinni akkor? 27. Utazás előtt az autót kitakarítom, persze mikor hoz leveles tésztás pogácsát? Akkor. 80 dkg morzsa kerül a gyerekülés alá, illetve mindenhova… popsitörlő papír, müzlis papír, gumicukis zacskó begyűrve az ajtózsebbe, otthagyva… néha almacsutka is.. 28. Mivel gyakran utazom, néha én sem tudom, mikor merre indulok pontosan, hol van program. De az esetek 95%-ban mindig akkor beszélünk erről, mikor egyikünk sem tud koncentrálni a megbeszélendő időpontokra. És mikor aktuálissá válik, akkor jön, hogy „ezt nem is mondtad hű, meg há”… de, persze mondtam, csak ő pont a gyereknek csináltál tejbepapit, miközben a másikat a lábával tartotta távol a párkányon levő orchideától, hogy le ne szedje kaspóstul, én meg az utolsó voltam a sorban, de mindegy. 29. Egy feleség az ne pakolja el a dolgokat. A dolgok logikus helye ott van, ahol adott esetben látszanak. Ez legtöbbször egybeesik azzal a hellyel, ahol egy igazi férfi a dolgait leteszi. 30. Nem dobjuk ki életünk párjának dolgait kifejezett szándéknyilatkozata ellenére. Még ha szerintünk nem is áll jól neki az adott ruhadarab. Az én húszéves pulcsim az én váram! 31. De ha már egy nő úgy gondolja, hogy az élete akkor teljes, ha elsuvaszthatja más dolgait, akkor legalább venné fel a telefonját! 32. Mindenhol találni hullámcsatokat. Állandóan elhagyja őket, és mindig én találom meg. Ő miért nem? 33. Állandóan közbevág, miközben beszélek valamiről. És mindig az övé az utolsó szó! 34. Minden műszaki eszköz megbolondul a kezében – hogy lehet? 35. A parkolása… tök ciki, ahogy leteszi a kocsit. Ferdén, messze, átlógva.