3+1 dolog, amit a rosszfiús korszakomból tanultam!

A kezdet kezdetétől ellenezte a kapcsolatunkat, ami így utólag visszagondolva teljesen érhető. Dani iszonyatosan önpusztító életet élt: ivott, drogozott, megállás nélkül bulizott, és annyira féltékeny volt, hogy nem bírt elviselni egyetlen hímneműt sem a közelemben.

A következő párom egy utolsó szemétláda volt, aki kimondottan élvezte, hogy keresztülgázolhat rajtam. Sokat tűrtem és sokat szenvedtem miatta, mégis képtelen voltam elhagyni, ő szakított velem egy másik nő miatt. De az ezutáni időkben sem büszkélkedhettem habos-babos, rózsaszín románcokkal. A rendes, kedves, aranyos srácok idegesítettek - vagy halálra untam magam mellettük.

Nem tudom megmagyarázni, pedig sokat gondolkodtam azon, hogy miért maradtam benne olyan kapcsolatokban, amelyekben lábtörlőként használtak. Valószínűleg vonzott a tiltott gyümölcs, a kockázat, és valahogy tudattalanul beállítódtam azokra a fickókra, akik semmilyen szempontból nem illettek hozzám. Ahhoz képest, hogy évekkel ezelőtt milyen voltam, a mostani énem érzelmi téren sokkal fejlettebb, stabilabb, és egészen más szempontok vezérelnek. Nem érdekelnek azok, akik sportot űznek a csajozásból, akik nem tudnak udvarolni, akikben nem lehet megbízni - vagy csak a saját önző érdekeiket hajszolják. Most már tudom, hogy a bennem lévő űrt akartam betölteni velük.

Úgy éreztem, csak szenvedéssel pótolhatom a hiányzó ingereket.

De mégsem sajnálom ezeket az éveket. Bármilyen paradoxon is, nagyon sokat köszönhetek a "rosszfiúimnak": ők ugyanis mind hozzájárultak ahhoz, hogy elinduljak a saját önismereti utamon.

 A négy legfontosabb lecke, amit tőlük kaptam

Senkit nem lehet akarata ellenére megváltoztatni. Sokáig naivan azt hittem, hogy átalakíthatok valakit, akit szeretek. Aztán idővel rájöttem, hogy ez legfeljebb a romantikus filmekben lehetséges. A valóságban azonban senkitől sem lehet többet várni, mint amire képes.

A féltékenység nem a szeretet jele, hanem a birtoklásé. Az egyik exem úgy kezelt, mintha a tulajdona lennék, amivel azt csinál, amit akar. Úgy vélem, a féltékenység egy bizonyos szintig normális, sőt, sokszor még jól is tud esni, de megmérgezi a kapcsolatot, ha túlzásba viszi az ember.

A tettek számítanak, nem az üres szavak. Engem már nem lehet elkábítani hamis bókokkal, negédes ígéretekkel, nincs szükségem felszínes kedvességre. Mert a szó önmagában semmit nem ér, ha nincs megtöltve valódi tartalommal és főleg tettekkel.

Nem szabad túl gyorsan megnyílni, felfedni a legsebezhetőbb pontunkat. Azt hiszem, ez volt az egyik legnehezebb lecke, hogy megtanuljak lassan kitárulkozni a másik előtt. Aki az ismerkedés korai fázisában sok mindent elárul magáról, könnyen manipulálhatóvá válik. Tudom, milyen érzés egy ilyen ember befolyása alá kerülni, tapasztalatból beszélek.