298 kiló volt a legnagyobb súlya, aztán lefogyott: gyönyörű nő lett belőle
A My 600-lb Life (Élet 250 kiló felett) nézői tudják, hogy a műsorban szereplő emberek igazi sikertörténetei és drámai átalakulásai meglehetősen ritkák. De általában a kis győzelmek is sokat jelentenek a résztvevőknek, akik elindulnak a fogyás felé vezető hosszú úton, és gyakran szó szerint az életükért küzdenek.
A sorozatban mindenki számtalan akadályba ütközik: az anyagi gondok, toxikus kapcsolatok, mentális egészségi problémák, utazási nehézségek és az önértékelési zavarok csak néhány ezek közül a tényezők közül, és a siker érdekében teljesen át kell programozniuk a gondolkodásmódjukat, hogy valóban áttérhessenek egy egészségesebb életmódra. Ennek eredményeként a siker szintje a műsor nyolc évadában eléggé váltakozó volt.
Amikor a 23 éves Amber Rachdi szerepelt a 3. évadban, arról beszélt, hogy retteg a kudarctól, és rettenetesen szorongott azok miatt a változtatások miatt, amelyekre a fogyás érdekében szüksége volt. Évekkel azután, hogy feltűnt a műsorban, Amber gyakorlatilag felismerhetetlen.
Amber Rachdi még 2015-ben tűnt fel a valóságshow egyik epizódjában, ekkor 23 éves volt és 298 kiló. Elmondta, hogy gyerekkora óta túlsúlyos volt (5 évesen már 72,5 kiló volt), súlyos szorongással küzdött, és az evés egyfajta védekezési mechanizmussá vált nála. Úgy írta le az evés előtti várakozással kapcsolatos érzéseit, mint a „depresszió és a szomorúság kombinációját”.
A szüleivel élt, és gyakorlatilag tőlük függött. Bár barátja, Rowdy, megpróbálta támogatni, nem tehetett ellene, engedett az élelmiszer-vásárlási szokásainak. Ennek következtében Ambert rendkívüli bűntudat kínozta, mert úgy látta, csalódást okoz a szüleinek és a párjának egyaránt. Miközben a szorongás egyre jobban eluralkodott rajta, a teste is egyre nehezebben viselte a súlyát. Képtelen volt 30 percnél tovább állva maradni, és gyakran csak kerekesszékkel, vagy motoros robogóval tudott közlekedni.
Egy megterhelő repülőút után Amber találkozott Dr. Nowzaradannal, hogy a híres sebész megállapíthassa, alkalmas-e a gyomor bypass műtétre – ez volt az első lépés Amber átalakulásában. Amber nagyon komolyan vette Dr. Now tanácsait, és betartotta az étkezési szokásokkal kapcsolatos változtatásokat, hogy jogosult legyen a műtétre. Miután több mint 7 kilót leadott, Dr. Now végül jóváhagyta a műtétet.
A műtét után Amber kiköltözött a szüleitől, és keményen dolgozott, hogy visszanyerje az egészségét és a függetlenségét. Végül már képes volt nagyobb távolságokat legyalogolni, és vezetni, amire már évek óta nem volt képes önállóan. Ugyanakkor elkezdett terápiára járni, hogy azonosítsa a problémái kiváltó okait, és különböző mechanizmusokat tanuljon a szorongás kezelésére.
Az év végére 116 kilót fogyott, és itt még esze ágában sem volt megállni.
Hol van most Amber?
Amber Rachdi a műsor után is tovább fogyott, és most influenszer a közösségi médiában (214 ezer követője van az Instagramon), ezenkívül plus-size modell, és inspirációt nyújt mindazoknak, akik követik a történetét. Egy Facebook felhasználó, Sonya Cobb, évekkel azután, hogy az Ambert bemutató epizód először műsorra került a TLC csatornáján, jókívánságait fejezte ki egy hozzászólásban: „Most láttam először az epizódodat, és beleszerettem a személyiségedbe. Nagyon kedvesnek tűnsz, és szerettem volna tudni, hogy boldogulsz… de úgy tűnik, hogy nagyszerűen, és nagyon örülök neki!” Cobb hozzászólása valószínűleg sok rajongó véleményét kifejezi.
Amber továbbra is nagyon aktív a Facebookon, az Instagramon és a Twitteren, beszélget a rajongóival, és tanácsokat ad másoknak, akik hozzá hasonló helyzetben vannak. A “body positivity” mozgalom elkötelezett pártfogója, és a mentális egészség fontossága mellett is felemeli a szavát.
Annak idején nem szívesen mutatkozott a nyilvánosság előtt, mert félt attól, hogy kinevetik, de most már bátran oszt meg képeket önmagáról, valamint videókat is az edzéseiről, vagy éppen egy-egy partiról, amin a barátaival vesz részt. Ugyanakkor saját kis kertjét is szívesen megmutatja, ami szintén nagyban hozzájárul az egészséges étkezési szokások megőrzéséhez.
Amber most sokkal egészségesebb, de a közösségi médiában nyíltan és őszintén beszél az átélt nehézségekről, és arról, mennyire veszélyes lehet, ha valaki túlságosan elbízza magát. Egyik rajongója hozzászólására így válaszolt a Facebookon: „Dr. Nowzaradan szereti azt mondani, hogy nincsenek állandó sikertörténetei. Ha nem vagyok óvatos, egy napon nagyon is megtörténhet, hogy újabb felülvizsgálatra lesz szükségem.”
Amber megerősítette, hogy nem tervez megjelenni a My 600-lb Life spin-off sorozatában, ami azt mutatja be, hol vannak most a műsor korábbi szereplői (Where Are They Now?), és azt is hozzátette, hogy mivel szerződés kötelezi, nem árulhatja el, jelenleg hány kiló. De bármennyit is mutasson a mérleg, az így is egyértelműen látszik, hogy Amber csak úgy ragyog.
Forrás: Twice.hu