20 év házasság után tettem meg a férjemmel. Iszonyatosan pofára estem

Micsoda hülye liba voltam! Bedőltem a gyönyörű szavainak. Azt hittem, életem nagy szerelmére találtam rá. Olyan forró leveleket írt, hogy nem hittem a szememnek. Mondtam neki az elején, hogy férjes asszony vagyok, és még sose csaltam meg a férjemet. Azt mondta, tiszteletben tartja a kívánságomat, és ő nem is kér mást, csak hadd szeressen a távolból. Minden nap írt, és nem is várt választ.

Megható volt a ragaszkodása, az elegáns udvarlása, s végül beleszerettem. Sokáig titkoltam az érzéseimet, de végül beadtam a derekamat. Találkoztunk is egy titkos helyen, és az övé lettem. Testestül-lelkestül. Mind a kettőnknek nagyon jó volt az az éjszaka, legalábbis nem úgy tűnt, hogy színlelne. Bennem egy őszinte, szerelmes, szenvedélyes éjszaka emléke él. Olyan, amilyenre évek óta vártam titkon, mert a férjemmel már nem nagyon lehetnek ilyen izzó éjszakák húsz év házasság után.

Másnap repesve vártam, hogy felhív. Egy üzenetet írt csak, amelyben felejthetetlennek nevezte az éjszakát, és áradozott rólam. Megnyugodtam, bár furcsálltam, hogy nem kér újabb találkát. Két nappal később én kérdeztem rá, mikor láthatom. Azt felelte, most ki se látszik a munkából, de imád, és találkozunk hamar.

Nos, azóta se jött össze a randi, pedig hetek teltek el. Én nem firtattam azóta a dolgot, hiszen most már nála a labda. Nekem van annyi tartásom, büszkeségem, hogy én már ne hívjam többet, de nagyon fáj, hogy nem hiányzom neki. Pedig ő nekem nagyon.

Eleinte írogatott, de egy hete teljes a csend. Ezt hívják lekoptatásnak, nemde? Nagyon szégyellem, hogy hittem neki, és nem láttam át a szitán. Legszívesebben felhívnám, hogy jól beolvassak neki, de nem fogom megtenni, mert nem érdemli meg, hogy keressem. Sajnálom, hogy odaadtam magam neki, és szegény férjemet átvertem miatta. Ő semmit se sejt, szeret, és én is szeretem, de már nem úgy, mint „azelőtt”. Valami megváltozott, megtört bennem.