Dilemma: randizzak a férfival, akiről tudom, hogy nőcsábász?

Tamást pár éve ismertem meg egy sajtótájékoztatón. Ő képviselte a „zöld" környezettudatos építőipari céget. Nagystílű, karizmatikus férfiként minden szem rá szegeződött. Az a fajta, akinek nemcsak, hogy kék a szeme, de tudja is, hogyan nézzen vele. Az a fajta, akinek selyemkendő lóg ki a zakója felső zsebéből, és aki egy hosszú nap után rágyújt egy szivarra és elfogyaszt egy pohár drága ír whiskey-t.Valami volt a paliban, amitől a legtöbb nő elpirult. Volt abban valami, ahogyan benyitott az ajtón. Nem is a mozdulat, inkább az energia, az önbizalom tagadhatatlan megnyilvánulása sugárzott belőle. Csak munkakapcsolat volt köztünk, fel se merült bennem több. Elég későn érő típus vagyok, és 25 évesen jóval naivabb voltam a korosztályomnál. Arról már nem is beszélve, hogy ő legalább tíz évvel idősebb nálam, és inkább apafiguraként tekintettem rá, mint férfiként.

De főként azért tartottam tőle, mert a közösségi oldalán hetente rakott ki más-más nővel képet. Na, de a nők képei sosem szerepeltek a képeken, csak a felszolgált fine dining fogásokat fotózta le Tamás, és a posztban szerepelt, hogy éppen melyik lány társaságában volt az étteremben

Tipikus nőcsábász viselkedési minta - gondoltam. Így ha az egyik barátnője számon kérné, foghatja a dolgot arra, hogy ez csak egy munkaebéd volt, és nem randi, a poszt pedig azért volt elengedhetetlen, mert az a hobbija, hogy lefotózza a gourmet ételeket.

Érdekes az élet, nemrég múltam 30 éves, így már nem vagyok az a kis csitri, akit Tamás ismert régebben. Legalábbis merem remélni, de éppen attól félek, hogy a korral nem lettem bölcsebb.

Minden egy szürkének induló szerdai napon kezdődött. Tamás váratlanul felhívott, és a hogylétemről érdeklődött. Ahogy már mondtam, azelőtt csak munkakapcsolatban voltunk, semmi több. Furcsálltam a dolgot, de hamar kiderült, hogy valamelyik nap látott, ahogyan elbicajoztam az utcán, és ő köszönt, de én csak suhantam tovább, és nem vettem őt észre.

Gyanússá kezdett válni, hogy ez nemcsak egy „de rég találkoztunk, baráti telefon", hanem annál sokkal több.

„Vajon elfogytak Tamás körül a nők?" - gondoltam magamban, mikor alig mertem hinni a fülemnek, mert valóban felvetette a hívás végén, hogy valamelyik nap együtt vacsorázhatnánk.

Lehet, hogy most, hogy már nem vagyok az a kislány, aki pár éve voltam, Tamás komolyan vesz? És ha igen, akkor megéri nekem a nagy valószínűséggel bekövetkező szívfájdalom, miután Tamás többé nem hív és nem is rakja ki a Facebookra azt a fogást, amit együtt fogyasztottunk el?

Forrás: she.hu